Performance Sete® egy tudományosan összeállított koncentrációja szénhidrátoknak (glükóz) és elektrolitoknak. Ezek aránya úgy lett megállapítva, hogy az izomzat számára legoptimálisabb ütemben szívódhassanak fel. A hipotóniás folyadékok ozmotikus nyomása nyomása a testénél alacsonyabb (180mOsm/liter), ezért a test az ilyen folyadékokat gyorsabban és kisebb megterheléssel tudja felszívni és hasznosítani, mint a sűrűbbeket. A szénhidrátok összetétele és jellege a Performance Sete® italporban folyamatos és fokozatos glükóz utánpótlást tesz lehetővé a vérbe, mely lehetővé teszi az izomzatnak, hogy glikogént raktározzon, ezzel kitolva a kifáradást, kimerültség elérését. A vérplazmából való elektrolit vesztés megakadályozására a Performance Sete® nátriumot, káliumot, magnéziumot és klórt tartalmaz. Az állóképességi teljesítmény az elektrolitok kiegyensúlyozott összjátékán múlik, mely egyensúly megbomlása görcsöt, korai fáradtságérzést, a teljesítmény jelentős romlását okozhatják.
Az Eleutherococcus növényi kivonat segít a mentális stressz leküzdésében is, mely igen negatívan hathat a fizikai teljesítményre. Éppen ezért a Performance Sete® hipotóniás italpor igen értékes eszköz lehet az állóképességi sportolók számára a fáradság fizikai és pszichikai leküzdésében egyaránt.
Technikai specifikáció:
- Nehéz és/vagy hosszan tartó fizikai megerőltetés, edzés esetén ajánlott. Semleges ízű, energiát szolgáltató új generációs étrend-kiegészítő készítmény sportolók számára.
- Eleutherococcus növényi kivonat segít a mentális stressz leküzdésében
- Elektrolitokat tartalmaz: Na+, K+, Mg2+, Cl-
- Gyártói ajánlás szerinti hígítással hipotóniás készítmény
- Vegán termék, vegetáriánusok számára alkalmas
- Doping free tanúsítvánnyal rendelkezik
Alkalmazási módja:
1 tasak tartalmát oldja fel kb. 500-600 ml vízben. 15-20 percenként fogyasszon az oldatból kb. 50-100 ml-t. Az esetleges gyomorbántalmak elkerülése érdekében javasoljuk, hogy a nagyon hosszan tartó sporttevékenységek közben se fogyasszon többet 800 ml/óra mennyiségnél.
Tápanyagtáblázat |
100 g termékre |
Adagonként
(1 tasak = 22 g)
|
NRV % adagonként |
Energiaérték |
Kcal |
367 |
81 |
|
kj |
1563 |
344 |
|
Átlagos tápérték |
Zsírok
-ebből telített zsírsavak
|
0,00 g
0,00 g
|
0,00 g
0,00 g
|
|
Szénhidrátok
-ebből cukrok
|
86,14 g
49,77 g
|
18,95 g
10,95 g
|
|
Fehérjék |
0,01 g |
0,00 g |
|
Só (Nax2,5) |
2,67 g |
0,6 g |
|
C-vitamin |
136,4 mg |
30 mg |
38 % |
B5-vitamin |
8,18 mg |
1,8 mg |
30 % |
B2-vitamin |
2,18 mg |
0,48 mg |
34 % |
B1-vitamin |
1,91 mg |
0,42 mg |
38 % |
Klorid |
965 mg |
212,3 mg |
27 % |
Kálium |
624 mg |
137,3 mg |
7 % |
Kalcium |
273 mg |
60, mg |
8 % |
Magnézium |
114 mg |
25 mg |
7 % |
NRV %: az aktív összetevők mennyisége a felnőtt napi beviteli referencia-érték százalékában. (1169/2011 EU Rendelet)
Összetétele:
maltodextrinek, dextróz, fruktóz, savanyúságot szabályozó anyag: citromsav, aromák, nátrium-citrát, kálium-citrát, nátrium-klorid, kalcium-karbonát, magnézium-karbonát, C-vitamin, édesítőszer: aceszulfám K, szukralóz, színezék: ß-karotin, kalcium-D-pantotenát, tiamin-klórhidrát (B1-vitamin), riboflavin (B2-vitamin).
Figyelmeztetés! Napfénytől védett, jól szellőző, száraz helyen tárolandó. Gyermekek elől elzárva tartandó! A készítmény nem javallott vesebetegek, terhes nők és 12 évnél fiatalabb gyermekek számára. Az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a kiegyensúlyozott vegyes táplálkozást! A szavatossági időt jelző dátum (hónap/év) a termék gyűjtőcsomagolásán található.